Tanévkezdő információk

Hamarosan kezdődik az új tanév, ideje felkészülni a találkozásra!

A szeptember havi étkezési térítési díjat az alábbi rend szerint lehet befizetni:

augusztus 27. szerda          7-17 óráig

augusztus 28. csütörtök    7-17 óráig

Élelmezésszervező: Pappné Gnáj Mária

Telefonszáma: 06-30-462-8004

Kérjük azokat a szülőket, akik korábban csoportos beszedési megbízással fizettek, figyeljenek arra, hogy ebben a hónapban csak készpénzes befizetésre lesz lehetőség!

A tanévnyitó ünnepély 2014. augusztus 29-én, pénteken 17 órától a főépület belső udvarán lesz. A tankönyveket az ünnepség után kapják kézhez a gyerekek. Az átvételt szülői aláírással szükséges igazolni.

Az első osztályos tanulókat 16.30-ra az ebédlőbe várjuk, ahol előkészülnek az elsősavatásra

 

Információk az étkeztetésről

A Debreceni Intézményműködtető Központ több fontos tájékoztató anyagot adott ki a 2014/15. tanév étkeztetésének megszervezésével kapcsolatban.

Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy a dokumentumokat elérhetik honlapunkon, az Információk, Hírek – Iskolai étkeztetés menüpontban.

Az olvasható anyagok a következők:

– Tájékoztató az étkezési térítési díj kedvezmények igénybevételéről

– Igénylőlap normatív étkezési térítési díjkedvezmény igénybevételéhez 2014/2015. tanév

– Csoportos beszedés lehetősége

 

Normatív kedvezmény igénybevételéhez az igénylőlap letölthető: www.diminfo.hu

Rászorultsági kedvezmény igénybevételéhez az igénylőlap letölthető: www.debrecen.hu

Itt a nyár!

vakacio--2013.evvakációs csoport

Kedves Diákjaink! Tisztelt Szülők!

Tanévzáró és bizonyítványosztás június 18-án (alsó tagozat) és 19-én (felső tagozat) fél öttől az osztálytermekben lesz.

Megérkezett a nyomtatvány a normatív támogatás igényléséhez.

Átvehető Vitányi Tibornétól, vagy letölthető a www.diminfo.hu weblapról.

Benyújtandó legkésőbb augusztus 10-ig az intézményünkben lévő DIM irodában (az élelmezésszervezőnél) annak érdekében, hogy szeptembertől érvényesíthető legyen a kedvezmény.

A jól végzett munka jutalma a hosszú nyári szünet, töltsétek vidáman, pihenjetek és szerezzetek feltöltő élményeket!

Az új tanév szeptember 1-jén kezdődik.

Augusztusban figyeljétek a honlapot, a tanévkezdő feladatokról és eseményekről tájékoztatást adunk.

Összetartozunk!

DSCN3362

Városismereti akadályversenyünk egyik állomása volt a Debreceni Egyetem csodálatos főépülete, ahol a csapatok megpihentek.

Ragyogó nap volt, lelkes résztvevőkkel és igazi közösségformáló erővel. Turisták voltunk a saját városunkban, gyönyörködhettünk szépségeiben és értékeiben.

Petőfi-összetartozás

Összetartozunk! A program alsó tagozatos résztvevői a képen.

 

II. Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia

2014. június 2-án második alkalommal rendezték meg a Városi Tehetséggondozó Diákkonferenciát.

17 általános és középiskola képviseletében 22 prezentáció hangzott el a jeles zsűri előtt.

Salamon Anita és Páll Judit 5.c osztályos tanulók bronz minősítést, Bazsó Andrea és Csuka Regina 5.c osztályosok pedig ezüst minősítést kaptak. Valamennyiük mentora Szalóky József tanár úr volt.

Eredményes szereplésükhöz ezúton is gratulálunk!

A versenyzők:

 

diákkonferencia

A zsűri tagjai

diákkonferencia zsűri

Képek forrása: Porkoláb Gyöngyi facebook oldala

Megérkeztek az IKT eszközök

könyvtár IKT

Nagy örömünkre megérkeztek a TIOP 1.1.1. pályázat keretében Debrecen város által elnyert infokommunikációs eszközök.

Intézményünk összesen 54 asztali számítógéppel, 14 interaktív táblával, 2 szavazócsomaggal és 3 WIFI csomaggal gazdagodott. A fejlesztés keretében a többi között e-szigetet alakítottunk ki a könyvtárban, melyet – a fotó tanúsága szerint is – lelkesen vettek birtokba a tanulók.

Nyelvparádé

Április 15-én nagysikerű Nyelvparádét szervezett iskolánk idegen nyelvi munkaközössége 3-8. évfolyamos szakkörös diákjainknak.

Dr. Maticsák Sándor egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvészeti Tanszékének vezetője érdekfeszítő, humoros előadásában sok-sok saját élménye alapján mutatta be távoli nyelvrokonaikat, a finneket.

A plenáris ülés után az orosz nyelvvel  Dankóné dr. Kovács Réka, a hollanddal Tóth Zsófia és Radócz Szilvia, a spanyollal Dubóczky Dorottya, a franciával Lakatos Benjámin és Kajatin Roland ismertették meg tanulóinkat. Az utóbbi három előadónk néhány éve még a Petőfi iskola padjaiban ült, így külön öröm volt visszalátogatásuk.

Köszönjük a tartalmas, hasznos, szórakoztató délutánt!

Nárcisz-futás

Április 10-én mozgásba lendült Debrecen!

A Magyar Hospice Alapítvány Méltóság Mezeje programjában részt vevő immár 17 debreceni óvoda, általános és középiskola, és megyeszerte számtalan csatlakozó intézmény apraja és nagyja a betegek, elesettek támogatásának eszméjének kifejezéséért futott ezen a napon.

Iskolánkban 10 órától 20 percen át 91 diákunk futott a környező utcákon sárga pólóban, emlékeztetve a program szimbólumára, a sárga nárciszra.

Délután a Nagyerdei Stadion körül és a pályán zajlott a program több ezer résztvevővel, köztük a lelkes Petőfis csapattal.

Jó volt együtt ezen a lélekemelő eseményen!

 

90

Csillagászati előadás

A Homokkerti Közösségi Ház meghívására negyedikeseink érdekes előadást hallgathattak meg 2014. április 8-án Zajácz György csillagásztól, a Magnitudó Egyesület elnökétől Naprendszerünk bolygói és holdjai címmel.

Köszönjük a meghívást!előadás1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tehetséggondozó Diákkonferencia

2014. március 31-én 28 résztvevő 16 előadásával rendeztük meg intézményünkben a II. Városi Tehetséggondozó Diákkonferencia iskolai előválogatását. A nagysikerű programról az Információk, hírek – Petőfi Tehetségpont menüpontban olvashatnak részleteket.

Az iskolai előzsűrizésre  2014. április 11-én, pénteken 16 órától kerül sor a Szabó Kálmán u. 3-5. szám alatti épületünkben. Tét a városi döntőbe jutás.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az oldalt a www.markjanos.hu készítette.
Powered by WordPress | Designed by: WordPress Themes | Thanks to best wordpress themes, Find WordPress Themes and Themes Directory