Nyolcadikosok figyelmébe: megjelent a pályaválasztási kiadvány

A Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási, Pályaválasztási Tanácsadása megjelentette a 2018/19-es tanévre vonatkozó, a középfokú beiskolázási lehetőségeket tartalmazó tájékoztató füzetét.

A kiadványban gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák, készségfejlesztő iskolák, kollégiumok képzési kínálatai találhatók.

Pályaválasztási kiadvány 2018-19

Mesterek és tanítványok – képzőművészeti kiállítás

December 1-én, pénteken 14 órakor nyitjuk meg a Mesterek és tanítványok képzőművészeti kamarakiállításunkat az ebédlőben.

A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kiállításon iskolánkhoz kötődő alkotók mutatkoznak be különféle témájú és technikájú művükkel.

Díszvendégünk Komiszár János Holló László-díjas festőművész, két gyönyörű olajképe is megtekintésre hívogat. Unokái, Komáromi Manka korábbi, és Darnai Lili jelenlegi tanítványunk alkotó tehetségükkel nagypapájuk nyomdokaiban járnak.

Kása Ferenc és fia, a szintén volt petőfis Kása Hunor mellett kiállítanak már elballagott diákjaink, Balogh Sándor, Faragó Dániel, Kulcsár Vivien, Mózes Anna, Vórincsák Dorina, valamint jelenlegi tanítványaink, Kunkli Orsolya, Németi Natali, Pallai Fanni, Párkányi Hanna.

A művészek között köszönthetjük pedagógusainkat: Bagi Anna, Grégászné Lókodi Erzsébet, Veres Mária tanárnők is elhozták néhány munkájukat.

A kiállítás december 15-ig látogatható.

Mézes reggeli a Petőfiben

2017. november 24-én reggel 8-tól a berettyóújfalui Bihari Mézlovagrend tagjai látogattak el iskolánkba.

Érdekes előadásuk és egy látványos kisfilm jóvoltából 200 alsós gyerek tanulhatott sokat a méhek életéről, a mézkészítés folyamatáról, a méhészek szép és izgalmas munkájáról. Végül többféle mézet kóstoltak tanulóink, az egészséges életmód, egészséges táplálkozás fontosságának tudatában.

Az esemény az Európai Mézes Reggeli országokon átívelő programsorozatához kapcsolódott.

mézes2

 

Pályaorientációs nap november 22-én

A tanév rendje rendelet értelmében idén először tartunk pályaorientációs témájú tanítás nélküli munkanapot november 22-én.

November 22-én részben az iskola területén látjuk vendégül a Katasztrófavédelem és az A.K.S.D. szakembereit, akik látványos bemutató közben ismertetik meg munkájukkal a gyerekeket, részben a legkülönbözőbb foglalkozásokról, munkahelyekről, továbbtanulási lehetőségekről szerezhetnek benyomásokat és információkat az osztályok az intézményen kívülre szervezett programok során.

Csoportjaink ellátogatnak a többi között a Debreceni Nemzetközi Repülőtérre, az NI Hungary Kft gyárába, a Debrecen Televízió és a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségébe és az Inform Média Kft-be, a Mentőállomásra, a Debreceni Járásbíróságra, az Alföldi Nyomdába, az AVE és a XIXO gyárba, a Városi Rendőrkapitányságra és a MÁV Nagyállomásra, de tájékozódnak majd a Debreceni Egyetemen is.

Érdekes és hasznos időtöltést, ismeretekben és élményekben bővelkedő napot kívánunk!

szakmaválasztó

Beiskolázási információk: Óvodások családi délutánja november 24-én

Felhívjuk a 2018/2019-es tanévben tanköteles, az iskolánk iránt érdeklődő gyerekek szüleinek figyelmét, hogy beiskolázási programjainkról, tervezett osztályainkról, tantárgyi struktúránkról részletesen tájékozódhatnak honlapunk Iskolába hívogató – Programok leendő elsősöknek menüpontjában.

suliba hívogató

November 24-én, pénteken 16 órakor az ebédlőben kezdődik az óvodások ismerkedő délutánja.

A programindítást követően az új épület földszinti termeiben várják a gyerekeket és a szülőket a leendő elsős tanítók.

A nyílt napot bemutató foglalkozásokkal november 29-én, szerdán 8-11.30-ig a Szabó Kálmán u. 35-37. szám alatti épületeinkben rendezzük meg.

Szeretettel várjuk érdeklődésüket!

Őszi szünet

őszi szünet

Az őszi szünet 2017. október 30-tól november 3-ig tart.

A szünet utáni első tanítás nap november 6. hétfő, mely napon 14 órától az új épület udvarán katonai bemutatót tart a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a városi honvédelmi nevelési program keretében.

A szünidőre kellemes pihenést, tartalmas feltöltődést kívánunk!

Október 23.

Az 1956-os forradalom évfordulójáról iskolai ünnepség keretében emlékeztünk meg.

Az elsős tanulók osztálykeretben, a 2-8. évfolyamosok pedig az október 20-án, pénteken 13 órakor kezdődő ünnepélyen vettek részt a tornateremben.

A 6.a osztály közössége, Pallai Fanni 8.b osztályos tanuló és az énekkar csodálatos műsora megható és felemelő élményt nyújtott. Köszönjük felkészülésüket, a nagyszerű előadást nekik és pedagógusaiknak, Fazekas Lászlóné Timi néninek, valamint a műsort összeállító és betanító Lakatos Szabina tanár néninek!

október 23. 1

október 23. 2

Októberi élmények

Október 2-án, hétfőn a zene világnapját köszöntöttük.

Délelőtt a zenés szünetek során hangszeres bemutatót tartottak tanárok és diákok, különféle stílusú zenék és rögtönzött magyar táncház szórakoztatta diákokat.

Délután az immár hagyományos dalstaféta során legnagyobb számban népdalok, valamint gyermekdalok, műdalok hangzottak el a gyerekek és a tanári kórus előadásában. A program befejezéséül több mint 300-an ropták a táncot a magyar népzenére.

Október 6-án reggel iskolarádiós megemlékezést hallgattunk meg az aradi vértanúk emlékére. A nemzeti gyásznapon tisztelettel adóztunk a hősök emlékének.

Egészségnapot szerveztek az alsós munkaközösségek. Köszönjük a konyhás nénik segítségét az egészséges zöldségételek, finom halas és zöldséges pástétomok elkészítésében, ötletes tálalásában!

 

A gyerekek is kreatív figurákat készítettek gyümölcsökből, zöldségekből, s a szülők is ezekből az alapanyagokból alkották meg finom süteményeiket. Köszönet a lelkes segítőkészségért!

Ha egészséges életmód, akkor sport! Minden osztály évfolyamonként összemérte gyorsaságát, ügyességét, csapatszellemét. Ezen a délutánon mindenki győztesként, élményekkel telve tért haza.

Tájékoztató a Digitális Gyermekvédelmi Stratégiáról

Tisztelt Szülők!

A Kormány az 1488/2016. (IX.2.) Korm. határozattal elfogadta Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiáját.

Az EMMI Szociálpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkársága elkészítette A magyar gyermekvédelmi rendszer működése az online környezetben történő gyermekveszélyeztetés tükrében című tájékoztató anyagot.

A tájékoztatót – mely az alábbi linken érhető el – figyelmükbe ajánlom.

 

http://hirek.nkp.hu/cikk/a-magyar-gyermekvedelmi-rendszer-mukodese-az-online-kornyezetben-torteno-gyermekveszelyeztetes-tukreben

 

Komáromi Julianna

intézményvezető

Szeptember végi programok

Szeptember 27-én, szerdán a DVSC labdarúgói látogattak el iskolánkba, hogy találkozzanak és beszélgessenek sportkedvelő diákjainkkal.

Óriási hangulat, több száz autogram, érdekes történetek! Köszönjük, Fiúk!

 

Loki2

Loki1

Videofilmet és még több képet találtok a www.dvsc.hu oldalon.

Családi sportdélutánra és bográcsos főzőfesztiválra hívjuk az iskolaközösség tagjait és a kedves szülőket szeptember 29-én, pénteken. A sportrendezvények sora 13.30-kor, a főzés 14.30-kor kezdődik, helyszín a tornaterem, a külső sportpályák és a belső udvar.

A rendezvényt Türk László önkormányzati képviselő úr támogatja és jelenlétével megtiszteli.

Gyertek el minél többen, töltsünk együtt egy jó hangulatú őszi délutánt!

Az oldalt a www.markjanos.hu készítette.
Powered by WordPress | Designed by: WordPress Themes | Thanks to best wordpress themes, Find WordPress Themes and Themes Directory