Petőfi Tehetségpont
Sikeres akkreditáció!
2019 után 2024-ben ismét jelentkeztünk a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által megnyitott akkreditációs eljárásba.
A folyamat eredményeképpen a szakértői bizottság elismeréssel értékelte tehetségazonosító, tehetségfejlesztő tevékenységünket, programjainkat és sikereinket. Iskolai tehetségpontunk így (immár negyedik alkalommal) elnyerte a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Akkreditált kiváló tehetségpontja kitüntető címet.
Az elismerés ünnepélyes átadására 2025. március 29-én, Budapesten kerül sor a XVI. Kárpát-medencei tehetségnap és nemzetközi workshop keretében.
A 2024/25-ös tanévben is folytatódik a gazdagító műhelymunka a városi tehetséggondozó program keretében.
Tanulóink 8 modulban, nagyobb részben az iskolában szervezett csoportfoglalkozásokon, kisebb részben tömbösített városi szervezésű alkalmakon fejleszthetik képességeiket.
A modulok utolsó alkalma nyílt foglalkozás lesz, ahová várjuk az érdeklődő szülőket, pedagógus kollégákat.
Modulok és időpontok évfolyamonként:
5. évfolyam:
tanulásmódszertan 2024. szeptember 16-november 15.
képzőművészet 2024. november 18-január 24.
anyanyelv 2025. január 27-március 21.
matematika 2025. március 24-május 23.
- évfolyam:
tanulásmódszertan 2024. szeptember 16-november 15.
idegen nyelv 2024. november 18-január 24.
zeneművészet (tömbösített központi foglalkozások) 2025. január 27-március 21.
táncművészet egyedi időpontban, központi program formájában
természetismeret 2025. március 24-május 23.
- évfolyam:
tanulásmódszertan 2024. szeptember 16-november 15.
természettudományi 2024. november 18-január 24.
idegen nyelv 2025. január 27-március 21.
zeneművészet (tömbösített központi foglalkozások) 2025. március 24-május 23.
- évfolyam
matematika 2024. szeptember 16-november 15.
anyanyelv 2024. november 18-január 24.
táncművészet központi program, egyedi időpontban
képzőművészet 2025. március 24-május 23.
Az ötödik évfolyamosaink ismét kiemelkedően nagy számban, 17 beválogatott tanulóval vesznek részt a városi szinten közel 200 tehetségígéret diák számára szervezett gazdagító programban. Gratulálunk!
| bátorság | érdeklődés | elismerés |
| képesség | tudás | motiváció |
| tudni vágyás | irányultság | siker |
| kitartás | újrakezdés | támogatás |
| képzelőerő | TEHETSÉG | játék |
| kreativitás | ||
Elkötelezetten folytatjuk tehetségfejlesztő munkánkat kiemelkedő képességű, érdeklődő diákjaink támogatásával
A Tehetségpontot megalakító szervezet:
Petőfi Sándor Általános Iskola, 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5.
Rövid név: Petőfi Tehetségpont
Azonosító: TP 180 000 072
(A bemutatkozás 2010-ben készült, a tehetségpont akkreditációja során.)
Intézményünk közel három évtizede, elsők között csatlakozott a nyelvi, irodalmi, kommunikációs nevelés, majd az értékközvetítő és képességfejlesztő programhoz, annak bázisiskolájaként működött. Pedagógiai programunk alapja az ezt meghatározó szellemiség, tevékenységstruktúra. A tanulásszervezési eljárásokat, a tehetségazonosító és tehetségfejlesztő szemléletet, a megismerési képességek és a kompetenciák tantárgyaktól függetlenül előtérbe helyezett fejlesztésének kritériumát helyi tantervünkbe beépítettük. A tanórai, tanórán kívüli, közösségi tevékenységek szervezésének egyaránt legfontosabb szempontja az egyéni képességekre figyelő, hatékony, differenciáló pedagógiai munka.
Kiemelt tehetséggondozási területek:
– anyanyelvi nevelés (nyelvi, irodalmi, kommunikációs nevelés komplex programjával, versenyszervezés, pl. versíró, meseíró pályázatok)
– idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése (angol és német nyelv oktatása 1. évfolyamtól, projektmunka, tehetséggondozó és nyelvvizsga-előkészítő szakkör, versenyszervezés, pl. betűzési és szövegértési versenyek)
– matematikai kompetenciák fejlesztése (ÉSZJÁTÉK-KÖR tehetséggondozó szakkör, logikai játékok és stratégiai társasjátékok tanfolyama, szaktábora, iskola-előkészítő szaktábor, versenyszervezés pl. egyéni és csoportos matematika verseny, levelezős matematika verseny, táblás játék versenyek)
– informatika oktatás (IKT eszközök használata tanórákon, médiaoktatás szakköri keretben, informatika tanítása csoportbontásban 1. évfolyamtól az informatika orientáltságú osztályban, 3. évfolyamtól csoportbontásban a többi osztályban, versenyszervezés pl. honlapkészítő)
2008 óta Debrecen MJV Önkormányzatának városi tehetséggondozó programjában bázis-iskolaként dolgozunk, helyben fejlesztjük a nagykörzet négy iskolájának beválogatott 5-6. évfolyamos tanulóit.
Iskolai tehetséggondozó programunk 2010. június 1-től 18 hónapos időtartamra támogatást nyert a TÁMOP 3.4.3. projektben. Pedagógusaink közül egy fő rendelkezik tehetség-fejlesztés szakvizsgával, kettő fő a második évfolyamot végzi. A TÁMOP 3.1.5. projekten belül újabb egy fő kezdi el 2010. szeptemberében a szakvizsgás képzést. 30-60 órás akkreditált képzésen többen szereztek szaktudást, a pályázat keretében 23 fő tovább-képzése várható 2010/2011-ben.
A Magyar Géniusz Program keretében akkreditált 10 órás képzéseket szerveztünk a szülők számára is saját iskolánkon túl együttműködő partnereink, óvodák és általános iskolák felé is nyitva.
A Tehetségpont hatóköre és együttműködései
Hatókör: intézményi
A Petőfi Sándor Általános Iskola Tehetségpont elsősorban a Debrecen déli városrész nagykörzetben élő gyermekek tehetségének felismerését és fejlesztését tűzi ki célul. A körzet 4 általános iskolája és 4 óvodája bevonásával szervezzük programjainkat. Pályázatunkba együttműködési megállapodás kötésével csatlakoztattuk az intézményeket személyes találkozók, közös szakmai rendezvények, szülői és pedagógus tájékoztatók, tanácsadás kapcsán. Egyes tehetséggondozó tevékenységekbe más intézmények tanulóit és klienskörét is meghívjuk. A Magyar Géniusz Program keretében akkreditált 10 órás képzéseket szerveztünk a 2010/2011-estanévben szülők számára is, saját iskolánkon túl együttműködő partnereink, óvodák és általános iskolák felé is nyitva.
Többféle tehetségterülettel foglalkozva együttműködünk a Világ Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel (grafika és néptánc tanszakon), a Debreceni Népi Együttessel (annak utánpótlás bázisát adva), a Valcer Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel (tár-sastánc tanszakon), a Petőfi Diáksport Egyesülettel és a Tótágas Aerobic Sportegyesülettel (labdarúgás, versenyaerobic), a Városi Gyermekkönyvtár Homokkerti Fiókkönyvtárával, a Homokkerti Közösségi Házzal.
A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai
Tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek során:
– egyéni képességek, érdeklődés, tehetség felismerése
– motiváció erősítése, az önképzés igényének kialakítása
– lehetőségek széles körű megmutatása, kipróbálás, hozzáférés biztosítása
– óvodáskorúak bevonása képzőművészeti, énekművészeti, sport, anyanyelvi területen szervezett pályázatokba, szaktáborokba, versenyekbe, nyílt napok, családi rendezvények (pl. játékos sportnap) során betekintés az iskolai életbe
– diagnosztikus képességmérés után tehetséggondozó programokban való részvétel 5-6. évfolyamosok számára 7 modulban, 8-8 foglalkozáson
– kiterjesztett tehetséggondozó program 7 modulban, felismert tehetség és érdeklődés alapján egész tanévben
– matematikai tehetségfejlesztő program alsó tagozatosoknak (ÉSZJÁTÉK-KÖR)
– LOGI-SULI tábor (logikai játék, stratégiai társasjáték)
– művészetoktatás (néptánc, társastánc, grafika szaktáborok)
– városi és megyei versenyek, pályázatok
– idegen nyelvi projekt pályázat
– tehetség-konferencia
Pedagógiai és pszichológiai szakmai alapok és háttér
– Dr. Balogh László professzor, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke
– Pappné Gyulai Katalin, DMJV Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztály vezetője
– Dr. Mező Ferenc, Dr. Mező Katalin, Dr. Orosz Róbert pszichológusok, képzésvezetők
Tehetségfejlesztés szakvizsgát tett és szakvizsgázó pedagógusaink.
Eredményesség és hatékonyság
A tehetséggondozó program során kialakult az együttműködés a Debreceni Egyetem pszichológus szakembereivel, a Városi Pedagógiai Szakszolgálat szakembereivel, az Oktatási Osztály szakmai segítségével.
Folyamatos ellenőrzés és önellenőrzés alatt tartjuk a programot, TÁMOP 3.4.3 pályázatunk során figyelemmel kísérjük az indikátorok alakulását. Versenyeredményeink számát és jellegét évente összegyűjtjük, honlapunkon megjelenítjük. Visszamérés során győződünk meg a fejlesztés hatékonyságáról (6. évfolyam), továbbtanulási eredmények elemzésével a 8. évfolyam után.
Elégedettségi mérésben (szülők körében) szerepeltetjük a témákat.
A Tehetségpont anyagi fenntarthatóságának, önfenntartásának biztosítása
A Petőfi Iskola Gyermekeiért Alapítvány alapító okirat szerinti célkitűzései között van a tehetséges tanulók fejlesztésének, versenyeztetésének támogatása. Számos hátrányos helyzetű tanulónk ezáltal tudta sikeresen megmutatni tehetségét. Az alapítvány tulajdonában lévő táborhely gyermekeink számára ingyenesen igénybe vehető színhelye a szak-táboroknak, a táborok működésének költségeit különféle pályázatok révén igyekszünk csökkenteni.
Hagyományőrző és Hagyományteremtő Diákegyesületünk (HŐHE), diáksportkörünk (Petőfi Diáksport Egyesület) is önálló civil szervezetként működik, anyagi támogatást is nyújtva tehetséggondozó célkitűzéseinkhez. Hosszú távra ezek a szervezetek biztosítják a fenntarthatóságot.
2010. június 1-től 18 hónapon át a TÁMOP 3.4.3. pályázat és a TÁMOP 3.1.5. pályázat nyújt anyagi fedezetet
Rövid név: Petőfi Tehetségpont
Azonosító: TP 180 000 072
Fax: 0036-52-541072
E-mail: petofi@petofi-debr.sulinet.hu
Honlap: http://petofitehetsegpont.hu
Célcsoport: általános iskolás korúak
Hatókör: intézményi
Kapcsolattartó:
Polonkainé Nagy Erika
Debrecen Szabó Kálmán u. 3-5.
4030 Magyarország
Tel.: 0036-52-479582
Fax: 0036-52-541072
E-mail: petofi@petofi-debr.sulinet.hu

Oldal letöltése PDF formátumban.
