Petőfi Tehetségpont

V. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia

9 tankerület 35 intézményéből 310 pályaművel 465 tehetséges diák jelentkezett a nagyszabású eseménysorozatra.

Óriási örömünkre itt vannak a Petőfi iskola felső tagozatos tanulói is, akik a városi tehetséggondozó csoportokból kerültek ki.

Az iskolai fordulót március 2-án, hétfőn 14 órától a régi épület 13-as (rajz) teremben rendezzük meg, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A hétfői bemutatkozás sorrendjében soroljuk föl az elkészült pályaműveket:

Az előadás címe        Az előadók       A mentor

A jó élet   Szakály Boglárka, Moravecz Zsófia, Kovács Dóra Viktória 5.a   Pálosi Judit

A Seuso-kincsek Rápolti Boglárka, Siket Lilla 5.a   Radócz Istvánné

A profilkép mögött én vagyok?  Trungel Lilien, Horváth Lili 5.a   Kovács Árpád

Kerékpárbarát városok  Szatmári Péter, Gyulai Olivér 5.b   Bartha Gergely

Élet “E” betűk nélkül  Magyar Zsanett 5.b  Vidáné Szikora Andrea

A világ csodái  Farkas Péter 5.c Lakatos Szabina

Környezettudatos közlekedés Debrecenben  Varga Gergő 5.c   Vargáné Kiss Erika

Zöld bolygó   Vadnai Mira, Konyári Luca, Szentirmay Anna 6.a  Vidáné Szikora Andrea

Lélekbonbonok Budai Regina, Branda Luca, Vadnai Zoé  6.a  Pálosi Judit

Cukrászok Angyala  Tőkei Tamara 6.a    Dremák Éva

Utazás a fények városába  Ladányi Panna, Vig Flóra 6.a    Vidáné Szikora Andrea

Okos-e az okostelefon?   Ladányi Károly, Tarcsi Ádám 6.a    Gerlei Zsuzsanna

Unokáink is látni fogják? Az átalakuló Föld   Darnai Lili 6.a      Veres Mária

Üsd, vágd…! nem csak legendák a bajvívásról   Bartha Bíborka 7.a    Papp Jávorka

Amikor a lélek tört harangot kongat – Személyiségzavarok   Dani Anna Teodóra 7.b     Papp Jávorka

Ütős sportok   Galla Gergő, Hajzer Sándor, Pelles Tamás 7.c      Szalóki József

Testvérek vagyunk!    Végh Norbert 5.a, Végh Eszter 7.c      Szalóki József

 

Az írásos pályaművek előzetes értékelése és a prezentációk alapján a legjobbak jutnak tovább a középdöntőbe, ahol szakértő zsűri előtt újra megméretnek az előadások március 16-20. között.

A diákkonferencia döntőjét április 16-án rendezi meg a Debreceni Tankerületi Központ.

 

A 2019/20-as tanévben is folytatódik a gazdagító műhelymunka a városi tehetséggondozó program keretében. Tanulóink 8 modulban, nagyobb részben az iskolában szervezett csoportfoglalkozásokon, kisebb részben tömbösített városi szervezésű alkalmakon fejleszthetik képességeiket.

A modulok utolsó alkalma nyílt foglalkozás lesz, ahová várjuk az érdeklődő szülőket, pedagógus kollégákat.

Modulok és időpontok évfolyamonként:

5. évfolyam:

tanulásmódszertan 2019. szeptember 16-november 15.

képzőművészet 2019. november 18-január 24.

anyanyelv 2020. január 27-március 20.

matematika 2020. március 23-május 29.

 

  1. évfolyam:

tanulásmódszertan 2019. szeptember 16-november 15.

idegen nyelv 2019. november 18-január 24.

zeneművészet (tömbösített központi foglalkozások) 2020. január 27-március 20.

táncművészet egyedi időpontban, kurzus formájában

természetismeret 2020. március 23-május 29.

 

  1. évfolyam:

tanulásmódszertan 2019. szeptember 16-november 15.

természettudományi 2019. november 18-január 24.

idegen nyelv 2020. január 27-március 20.

zeneművészet (tömbösített központi foglalkozások) 2020. március 23-május 29.

 

  1. évfolyam

matematika 2019. szeptember 16-november 15.

anyanyelv 2019. november 18-január 24.

táncművészet központi program, egyedi időpontban

képzőművészet 2020. március 23-május 29.

Az ötödik évfolyamosaink ismét kiemelkedően nagy számban, 19 beválogatott tanulóval vesznek részt a városi szinten 195 tehetségígéret diák számára szervezett gazdagító programban. Gratulálunk!

 

2020-ban újra meghirdetésre kerül az országos diákkonferenciai program. Kísérjük figyelemmel a felhívást, kapcsolódjunk be minél nagyobb számban a nagyszerű megmérettetésbe!

 

Intézményünk 2019-ben megújította Akkreditált Kiváló Tehetségpont címét.

Hat tehetségterületen eredményesen működő programjainkkal három évre újra elnyertük a megtisztelő címet.

 

IV. Országos Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia 2018Iskolánk tanulói az alábbi előadásokkal neveztek a többfordulós megmérettetésre (kiemelve a döntőben szép eredménnyel szerepelt prezentációk)tanuló  

 

 

 

mentor

 

 

 

 

 

téma

Párkányi Ábel 5.b Vidáné Szikora Andrea Az év állata
Galla Gergő 5.cPelles Tamás 5.c Lakatos Szabina Egyedül vagyunk a világban?
Hajzer Sándor 5.cVégh Eszter 5.c Bartha Gergely A Föld nyelvei
Borbély Bálint 6.bLugosi-Nagy Hanna 6.bNagyenyedi Zoltán 6.b Szalóki József Szenvedélybetegségek
Párkányi Hanna 7.b Lakatos Szabina Magyar feltalálók-találmányaik
Pallai Fanni 8.b Papp Jávorka Zsuzsanna Semmiből a végtelenig Debrecenen át, irodalmi kalandozás fizikusokkal
Frei Zsófia 8.b Bányai Sándor A riói olimpia
Pércsi Hanna 8.c Vidáné Szikora Andrea Japán
Váradi Róbert 8.c Vargáné Nagy Tünde „Só-helyzet”

 

bátorság érdeklődés elismerés
képesség tudás motiváció
tudni vágyás irányultság siker
kitartás újrakezdés támogatás
képzelőerő TEHETSÉG játék
kreativitás

III. Debreceni Tehetséggondozó Diákkonferencia 2016

A városi tehetséggondozó programban dolgozó, elsősorban 7-8. évfolyamos diákok számára hirdettük meg a prezentáció versenyt 2015 őszén.

A megmérettetésre 12 diák 7 előadással, 7 mentor tanár segítségével készült föl. A 2016. március 21-i iskolai előválogatásról 4 (kiemelt betűvel jelölt) előadás jutott tovább az április 7-i előzsűrizésre.

 

Márton József 8.c: Miért szeretem a négyszögeket? (mentor: Papp Jávorka)

Dobi Viktor, Bándy Kevin, Lisztes Gábor: Az autó története (mentor: Vargáné Kiss Erika)

Gábor Mónika 8.c, Varga Dóra 8.b: Különböző vallások (mentor: Polonkainé Nagy Erika)

Pallai Fanni 6.b: A vizek és vízpartok élővilága (mentor: Szalóky József)

Szász Barbara 8.a: Japán (mentor: Veres Mária)

Molnár Vivien, Tarnóczi Zsófia 7.b: Miért jó magyarnak lenni? (mentor: Vitál-Török Anett)

Lakatos Lea, Germán Réka 7.b: A mozi világa (mentor: Vidáné Szikora Andrea)

 

 

Tehetségpont akkreditáció 2014

 

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) által felkért Akkreditációs Bizottság 2014-ben elbírálta a Petőfi Tehetségpont akkreditációs kérelmét. A felkért szakértő helyszíni konzultációja alapján, a bírálat eredményeképpen újabb három évre elnyertük a helyi hatókörű, akkreditált kiváló tehetségpont címet.

Ez a cím azt bizonyítja, hogy tevékenységünkkel intézményünk “szakmailag kompetens és hiteles tagja a tehetségpontok egyre bővülő családjának, valamint működésével már ma is aktív részese a tehetséggondozó hálózatnak” (idézet a bírálatból).

Elkötelezetten folytatjuk tehetségfejlesztő munkánkat kiemelkedő képességű, érdeklődő diákjaink támogatásával.

 

II. Városi Diákkonferencia – 2014

Debrecen város tehetséggondozó programja, “A debreceni példa” a beválogatott 5-8. évfolyamos diákok számára kínál gazdagító fejlesztési lehetőséget 8 modulban.

2012 után ismét megrendezésre kerül a városi diákkonferencia, melynek iskolai előválogatását tartottuk 2014. március 31-én.

28 diákunk 16 prezentációval mutatkozott be a szülők, családtagok, pedagógusok, iskolatársak előtt. A gyerekek által kiválasztott érdekes, dolgozatba majd ppt formátumba öntött témákat nagy lelkesedéssel, felkészülten adták elő tanulóink. Több hónapos munkájukat mentortanárok is segítették.

A zsűri 5 előadást juttatott tovább az iskolai előzsűrizésre, amikor a Debreceni Tankerület szakemberei előtt mérettetnek meg 2014. április 11-én 16 órától.

 

A tét a városi döntőbe jutás lesz.

Minden résztvevőnek és mentornak köszönjük a munkáját, és szívből gratulálunk!

 

A kiemelt előadások jutottak tovább az előzsűrizésre:

Tarnóczi Márton 8.a:  A négy karika rejtelmei – az Audi (mentor: Papp Jávorka)

Gém András és Szurdi Jenő 8.a: Ép testben ép lélek ( mentor: Bertókné Gyarmati Györgyi

Lakatos Lea Kamilla és Molnár Vivien 5.b: Környezetvédelem gyerekszemmel (mentor: Vidáné Szikora Andrea)

Kálucz Bernadett és Tarnóczi Zsófia 5.b: A ló és az ember kapcsolata (mentor: Vidáné Szikora Andrea)

Krizsán Gréta és Varga Dóra 6.b: Debrecen jelképei (mentor: Polonkainé Nagy Erika)

Gökler Eszter 5.a: Az én sportom: aerobic (mentor: Faragó Istvánné)

Belső Máté és Zsurka Kristóf 5.a: Mi mekkora? Méretünk a Naprendszerben (mentor: Gerlei Zsuzsa)

Csekő Blanka 5.a: Egészséges ételek (mentor: Gerlei Zsuzsa)

Kovács Zsófia, Dancs Emese, Szász Barbara 6.a: A számírás története (mentor: Vincze Krisztina)

Horváth Vanessza Barbara 8.c: A geotermikus energia és erőmű (mentor: Dremák Éva)

Koroknai Dóra 7.b: Kozmetikumok (mentor: Vargáné Nagy Tünde)

Giczei Lili és Papp Linett: A Halloween (mentor: Bertókné Gyarmati Györgyi)

Kálucz Miklós 8.c: Kedvenc számítógépes játékaim és a fizika (mentor: Papp Jávorka)

Bándy Kevin, Lisztes Gábor és Dobi Viktor 5.c: A tengerek élővilága (mentor: Szalóki József)

Salamon Anita és Páll Judit 5.c: A világ ünnepei (mentor: Szalóki József)

Bazsó Andrea és Csuka Regina 5.c: Sóhelyzet (mentor: Szalóki József)

 

2014. június 2-án kerül megrendezésre a városi diákkonferencia döntője.

Iskolánkból a Salamon Anita-Páll Judit, valamint a Bazsó Andrea-Csuka Regina párosok jutottak be a megmérettetésre.

Sok sikert kívánunk tanítványainknak és mentoruknak, Szalóki József tanár úrnak!

 

 

 

 

A Tehetségpontot megalakító szervezet:

Petőfi Sándor Általános Iskola, 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5.

Rövid név: Petőfi Tehetségpont

Azonosító: TP 180 000 072

(A bemutatkozás 2010-ben készült, a tehetségpont akkreditációja során.)

Intézményünk közel három évtizede, elsők között csatlakozott a nyelvi, irodalmi, kommunikációs nevelés, majd az értékközvetítő és képességfejlesztő programhoz, annak bázisiskolájaként működött. Pedagógiai programunk alapja az ezt meghatározó szellemiség, tevékenységstruktúra. A tanulásszervezési eljárásokat, a tehetségazonosító és tehetségfejlesztő szemléletet, a megismerési képességek és a kompetenciák tantárgyaktól függetlenül előtérbe helyezett fejlesztésének kritériumát helyi tantervünkbe beépítettük. A tanórai, tanórán kívüli, közösségi tevékenységek szervezésének egyaránt legfontosabb szempontja az egyéni képességekre figyelő, hatékony, differenciáló pedagógiai munka.

Kiemelt tehetséggondozási területek:
– anyanyelvi nevelés (nyelvi, irodalmi, kommunikációs nevelés komplex programjával, versenyszervezés, pl. versíró, meseíró pályázatok)
– idegen nyelvi kompetenciák fejlesztése (angol és német nyelv oktatása 1. évfolyamtól, projektmunka, tehetséggondozó és nyelvvizsga-előkészítő szakkör, versenyszervezés, pl. betűzési és szövegértési versenyek)
– matematikai kompetenciák fejlesztése (ÉSZJÁTÉK-KÖR tehetséggondozó szakkör, logikai játékok és stratégiai társasjátékok tanfolyama, szaktábora, iskola-előkészítő szaktábor, versenyszervezés pl. egyéni és csoportos matematika verseny, levelezős matematika verseny, táblás játék versenyek)
– informatika oktatás (IKT eszközök használata tanórákon, médiaoktatás szakköri keretben, informatika tanítása csoportbontásban 1. évfolyamtól az informatika orientáltságú osztályban, 3. évfolyamtól csoportbontásban a többi osztályban, versenyszervezés pl. honlapkészítő)

2008 óta Debrecen MJV Önkormányzatának városi tehetséggondozó programjában bázis-iskolaként dolgozunk, helyben fejlesztjük a nagykörzet négy iskolájának beválogatott 5-6. évfolyamos tanulóit.

Iskolai tehetséggondozó programunk 2010. június 1-től 18 hónapos időtartamra támogatást nyert a TÁMOP 3.4.3. projektben. Pedagógusaink közül egy fő rendelkezik tehetség-fejlesztés szakvizsgával, kettő fő a második évfolyamot végzi. A TÁMOP 3.1.5. projekten belül újabb egy fő kezdi el 2010. szeptemberében a szakvizsgás képzést. 30-60 órás akkreditált képzésen többen szereztek szaktudást, a pályázat keretében 23 fő tovább-képzése várható 2010/2011-ben.

A Magyar Géniusz Program keretében akkreditált 10 órás képzéseket szerveztünk a szülők számára is saját iskolánkon túl együttműködő partnereink, óvodák és általános iskolák felé is nyitva.

A Tehetségpont hatóköre és együttműködései

Hatókör: intézményi

A Petőfi Sándor Általános Iskola Tehetségpont elsősorban a Debrecen déli városrész nagykörzetben élő gyermekek tehetségének felismerését és fejlesztését tűzi ki célul. A körzet 4 általános iskolája és 4 óvodája bevonásával szervezzük programjainkat. Pályázatunkba együttműködési megállapodás kötésével csatlakoztattuk az intézményeket személyes találkozók, közös szakmai rendezvények, szülői és pedagógus tájékoztatók, tanácsadás kapcsán. Egyes tehetséggondozó tevékenységekbe más intézmények tanulóit és klienskörét is meghívjuk. A Magyar Géniusz Program keretében akkreditált 10 órás képzéseket szerveztünk a 2010/2011-estanévben szülők számára is, saját iskolánkon túl együttműködő partnereink, óvodák és általános iskolák felé is nyitva.

Többféle tehetségterülettel foglalkozva együttműködünk a Világ Virága Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel (grafika és néptánc tanszakon), a Debreceni Népi Együttessel (annak utánpótlás bázisát adva), a Valcer Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel (tár-sastánc tanszakon), a Petőfi Diáksport Egyesülettel és a Tótágas Aerobic Sportegyesülettel (labdarúgás, versenyaerobic), a Városi Gyermekkönyvtár Homokkerti Fiókkönyvtárával, a Homokkerti Közösségi Házzal.

A Tehetségpont specifikus és konkrét programjai

Tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységek során:
– egyéni képességek, érdeklődés, tehetség felismerése
– motiváció erősítése, az önképzés igényének kialakítása
– lehetőségek széles körű megmutatása, kipróbálás, hozzáférés biztosítása
– óvodáskorúak bevonása képzőművészeti, énekművészeti, sport, anyanyelvi területen szervezett pályázatokba, szaktáborokba, versenyekbe, nyílt napok, családi rendezvények (pl. játékos sportnap) során betekintés az iskolai életbe
– diagnosztikus képességmérés után tehetséggondozó programokban való részvétel 5-6. évfolyamosok számára 7 modulban, 8-8 foglalkozáson
– kiterjesztett tehetséggondozó program 7 modulban, felismert tehetség és érdeklődés alapján egész tanévben
– matematikai tehetségfejlesztő program alsó tagozatosoknak (ÉSZJÁTÉK-KÖR)
– LOGI-SULI tábor (logikai játék, stratégiai társasjáték)
– művészetoktatás (néptánc, társastánc, grafika szaktáborok)
– városi és megyei versenyek, pályázatok
– idegen nyelvi projekt pályázat
– tehetség-konferencia

Pedagógiai és pszichológiai szakmai alapok és háttér

– Dr. Balogh László professzor, a Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke
– Pappné Gyulai Katalin, DMJV Polgármesteri Hivatal Oktatási Osztály vezetője
– Dr. Mező Ferenc, Dr. Mező Katalin, Dr. Orosz Róbert pszichológusok, képzésvezetők
Tehetségfejlesztés szakvizsgát tett és szakvizsgázó pedagógusaink.

Eredményesség és hatékonyság

A tehetséggondozó program során kialakult az együttműködés a Debreceni Egyetem pszichológus szakembereivel, a Városi Pedagógiai Szakszolgálat szakembereivel, az Oktatási Osztály szakmai segítségével.

Folyamatos ellenőrzés és önellenőrzés alatt tartjuk a programot, TÁMOP 3.4.3 pályázatunk során figyelemmel kísérjük az indikátorok alakulását. Versenyeredményeink számát és jellegét évente összegyűjtjük, honlapunkon megjelenítjük. Visszamérés során győződünk meg a fejlesztés hatékonyságáról (6. évfolyam), továbbtanulási eredmények elemzésével a 8. évfolyam után.

Elégedettségi mérésben (szülők körében) szerepeltetjük a témákat.

A Tehetségpont anyagi fenntarthatóságának, önfenntartásának biztosítása

A Petőfi Iskola Gyermekeiért Alapítvány alapító okirat szerinti célkitűzései között van a tehetséges tanulók fejlesztésének, versenyeztetésének támogatása. Számos hátrányos helyzetű tanulónk ezáltal tudta sikeresen megmutatni tehetségét. Az alapítvány tulajdonában lévő táborhely gyermekeink számára ingyenesen igénybe vehető színhelye a szak-táboroknak, a táborok működésének költségeit különféle pályázatok révén igyekszünk csökkenteni.

Hagyományőrző és Hagyományteremtő Diákegyesületünk (HŐHE), diáksportkörünk (Petőfi Diáksport Egyesület) is önálló civil szervezetként működik, anyagi támogatást is nyújtva tehetséggondozó célkitűzéseinkhez. Hosszú távra ezek a szervezetek biztosítják a fenntarthatóságot.

2010. június 1-től 18 hónapon át a TÁMOP 3.4.3. pályázat és a TÁMOP 3.1.5. pályázat nyújt anyagi fedezetet

Rövid név: Petőfi Tehetségpont
Azonosító: TP 180 000 072
Fax: 0036-52-541072
E-mail: petofi@petofi-debr.sulinet.hu
Honlap: http://petofitehetsegpont.hu
Célcsoport: általános iskolás korúak
Hatókör: intézményi
Kapcsolattartó:

Polonkainé Nagy Erika
Debrecen Szabó Kálmán u. 3-5.
4030 Magyarország
Tel.: 0036-52-479582
Fax: 0036-52-541072
E-mail: petofi@petofi-debr.sulinet.hu

Az oldalt a www.markjanos.hu készítette.
Powered by WordPress | Designed by: WordPress Themes | Thanks to best wordpress themes, Find WordPress Themes and Themes Directory