Kellemes ünnepeket, boldog új esztendőt kívánunk!

Karácsonyváró iskolai programjaink sorában az osztályok élőképet mutatnak be a gyönyörűen feldíszített aulában. Minden nap más-más ötlettel örvendeztetik meg a nézőket a csoportok.

Elsőként a 6.a osztály egy ékes karácsonyfával hangolt az ünnepre, majd a 7.c csoportjában a Mikulás érkezett meg kísérőivel és édes finomságokkal. A harmadik napon egy ünneplő családot jelenítettek meg a 7.a osztályosok. Az 5.a gyermekei nagymama meséit hallgatták, a 8.a élőképében a Mikulás elindult hazafelé, a távoli Lappföldre. Viszlát jövőre!

A 7.b osztály teljes létszámmal kívánt boldog ünnepeket mindenkinek. Csodálatosan szép adventi koszorút formáztak a 8.b osztály diákjai. Az 5.c és az 5.b is a betlehemi jászol körül gyülekezett.

A 6.b osztály zenélő képeslapot küldött az iskolának. A 8.c-sek már a terített asztal körül várják a karácsonyi finomságokat. A sort a 6.c osztály zárta. Élőláncukon Nagy Gáspár ünnepköszöntő versét olvashattuk.

Áldott karácsonyt, boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!

 

Befejeződött a csokigyűjtő akció a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete javára. Köszönjük az adományozóknak, hogy több száz tábla finomsággal hozzájárulnak a támogatott gyerekek szebb és édesebb ünnepéhez. Az ajándékot december 9-én adtuk át a szervezőknek.

December 5.

élőkép6a

December 6.

élőkép7c

December 7.

élőkép7a

December 8.

élőkép5a

December 9.

élőkép8a

December 12.

élőkép7b

December 14.

élőkép8b

December 15.

élőkép5c

December 16.

élőkép5b

December 19.

élőkép6b

December 20.

élőkép8c

December 21.

élőkép6c

Csokigyűjtő akció

csokigyűjtés

Az oldalt a www.markjanos.hu készítette.
Powered by WordPress | Designed by: WordPress Themes | Thanks to best wordpress themes, Find WordPress Themes and Themes Directory